Az 511-es számú főúton közlekedett szerdán 11 óra 10 perckor egy 26 éves férfi az általa vezetett Opel Corsa teherkocsival. Haladása során a 2877-es méterénél az előtte közlekedő Opel előzésébe kezdett, amikor észlelte a szemből érkező Ford Fusion típusú kocsit. Emiatt hirtelen jobbra kormányozta járművét, megcsúszott, majd az Opelnek ütközött, ami ennek következtében átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő Ford kocsival. Az Opel 39 éves sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két járművezető könnyű, a Ford utasai közül ketten súlyos, egy fő könnyű sérülést szenvedett.

Felborult az egyik kocsi a halálos balesetnél