Kifejtette, "a baromfitenyésztés és feldolgozás valóban a mi ügyünk, mivel ez az ágazat közvetlen EU támogatásban nem részesül", a kormányzat így csak költségvetési forrásokból tud támogatást nyújtani a termelőknek. Elmondta, a baromfitenyésztés és a baromfi-egészségügy jelentőségét mutatja, hogy ez az ágazat adja a magyar mezőgazdasági kibocsátás mintegy 13 százalékát. A szektor 60 ezer embernek ad munkát, és csaknem 100 százalékban magyar kézben van - tette hozzá.
    
Bányai Gábor a térség országgyűlési képviselője közölte, jelentősen növeli a régió mezőgazdasági szerepét a Bács-Tak Kft. új beruházása. Hozzátette: a zárt tartású víziszárnyas piacon most szinte korlátlanok a piaci a lehetőségek.
    
Kiss István, a Bács-Tak Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a beruházás 835 millió forintból valósult meg, amiből 600 millió forint banki hitel, és a tervek szerint évente több mint 10 millió kacsát keltetnek majd.
    
A cégvezető elmondta, a beruházás szorosan kapcsolódik a Hunent Zrt. új mélykúti vágóhídjának építéséhez.
   
Mélykúton ősz végétől kezdődik a próbaüzem, teljes kapacitással az üzemben heti 200 ezer pecsenyekacsa és 500 ezer húsliba feldolgozását tervezik. Kiss István a 12,6 milliárd forintból épülő mélykúti beruházásról közölte: az építkezés 38 százalékos állapotban van, a technológiát májusban kezdik el beszerelni.
    
Terveik szerint ősz közepén elkezdődhetnek a próbavágások és decemberben már teljes kapacitással zajlana a vágás és feldolgozás - tette hozzá.
    
A Bács-Tak Takarmánygyártó és Forgalmazó Kft. 1992-ben alakult a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, a cég saját fajtatiszta, törzskönyvezett pecsenyekacsa, illetve húsliba szülőpárokkal biztosítja a minden szinten nyomon követhető tenyésztést és feldolgozást. Az állatok egy részét saját telepein, másik részét pedig a céggel szerződéses kapcsolatban álló bérnevelők telepein neveli - olvasható a cég honlapján.
    
A Bács-Tak Kft. 20 emberrel kezdte működését, most közel 200 dolgozója van, a kft. kapcsolt vállalkozásai a Csibe-Top Kft., a Csa-Ba Kft., a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. és a Pannon-Lúd Kft. A nyilvános cégadatok alapján a cégcsoport árbevétele 2016-ban csaknem egy milliárd forinttal, 16,7 milliárd forintra csökkent, adózott eredménye viszont több mint 200 millió forinttal, 714 millió forintra emelkedett.