Az augusztus 10. és 12. között zajló találkozót megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: az éves magyar közgyűlésen a hazai origamisták mellett holland, francia és lengyel egyesületek alapítói is részt vesznek, de érkeznek az erdélyi Zetelakáról és Kínából is papírhajtogatók. A fesztivál díszvendége Aojagi Soko japán origami oktató lesz.

Wogerné Sági Judit, a Magyar Origami Kör elnöke elmondta: a papírhajtogatás művészetét a mindennapi oktatásban, a szabadidő- és élménypedagógiában egyaránt hasznosító kreatív alkotók háromnapos találkozója során öt helyszínen tanítják majd a különböző nehézségű hajtogatási módokat, amelyeket bárki ki is próbálhat.

A rendezvény az idén 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemét előtt is tiszteleg: a jubileumot ünneplő Magyar Origami Kör tagjai és a találkozó résztvevői 650 leddel világító, színes pauszpapírból készült kusudamát (virággömböt) és darut helyeznek el a város főterén. Az origami teraszon lehetőség nyílik arra, hogy helyi érdeklődők, családok a szervezőkkel együtt készítsék el és díszítsék fel augusztus 11-én 19 órától az ÉrtékTár Tér oszlopait - tette hozzá az elnök.

A találkozón részt vesz Karlócainé Kelemen Marianne is, akinek elsők között jelent meg Magyarországon a hatvanas évek elején origamival foglalkozó, több kiadást is megélt könyve, Papírmunkák, hajtogatások címmel, melyben európai modelleket mutatott be. Jelen lesz továbbá Zsebe József, a Magyar Origami Kör művészeti szekciójának tagja is, akinek alkotásait két éve beválogatták a világ legjobb origami művészeinek munkáiból nyílt kiállításra, ami Tajpejben nyílt meg.

A Franciaországból érkező Paul Hassenforder egy speciális ágát űzi az origaminak, a felvizezett sütőpapírhoz hasonlítható anyagból gyűrt technikával készíti el alkotásait. A kínai vendégek a hajtogatás mellett kalligráfiát is oktatnak majd. A holland résztvevők között lesz a nemzetközi könyvkiadás és a műfaj népszerűsítéséért dolgozó Tiny van der Plas, aki a teatasakokból úgynevezett mozaikhajtogatással készült alkotások úttörője volt. A hollandok egyébként híresek a könnyen elkészíthető, praktikus és mutatós alapanyagokból hajtogatott munkáikról.

Aojagi Soko elmondta: mintegy 400 saját hajtogatása van. Tudását Tokióban kisebb találkozókon, workshopokon adja át. A nemzetközi hírnevű hajtogató mindhárom napon több bemutatót és foglalkozást tart majd. Mint mondta, szívesen fogadta a meghívást a magyarországi közgyűlésre, amelyen a felnőttek tanítási módszereit és technikáit adja majd át az érdeklődőknek.

Kriskovics Zsuzsanna origami művész, a Magyar Origami Kör alapítója kiemelte: a kezdetekben a találkozók megszervezését az új módszerek megismertetése, az újdonságok átadása, az egymástól tanulás motiválta. Később azonban igény mutatkozott a bonyolultabb és művészien kivitelezett technikák elsajátítására, a hosszabb ideig tartó, térbeli, szinte élethű alakzatok hajtogatására is.

A harmincadik évforduló megünneplésekor azonban visszanyúlnak a gyökerekhez. A találkozón a hagyományos japán alapokra épülő hajtogatással foglalkoznak majd, így olyan egyszerű, könnyen tanítható origamik készülnek, amikkel utána játszani is lehet. Kiemelte: a papírhajtogatás fejleszti a két agyféltekés gondolkodást, a finom kézmozgás koordinációja pedig hozzájárul a rajz- és íráskészség, valamint a koncentráció fejlesztéséhez, így akár már kétévesen is elkezdhető.

Az európai origami inkább geometriai alapokra épülő, némileg bonyolultabb, míg a japán egyszerűbb, kevesebb hajtogatást igényel, és nemegyszer a kész alkotást több papírból rakják össze.