Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány technikai igazgatója elmondta: a Magyar Turán Közhasznú Alapítvány tudományos tagozata külföldi és magyar szakemberek munkáját segíti egyebek mellett kapcsolatok kiépítésével és anyagi források előteremtésével, ezért is fontos eredmény a memorandum megfogalmazása. A megállapodást a szervezetek képviselői vasárnap délután írták alá.

 Kiemelte: az elmúlt napokban Bugacon a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés tízedik évfordulóját ünnepelték. A programsorozattal a honalapító őseinkre és az ő őseikre, a közép-ázsiai testvérnépek közös őseire, valamint többek között Atillára, a hunok vezérlő nagy fejedelmére emlékeztek, és egyúttal a turáni népek egységét is ünnepelték - tette hozzá.

 A magyar hagyományőrző közösséget képviselő programsorozat seregszemléje Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének köszöntőjével vette kezdetét.

Mint mondta, ez a szervezők és résztvevők részére egyaránt megtisztelő, hiszen jelenléte azt jelzi, hogy "a hagyományőrző közösségek által kitűzött célok megegyeznek a Magyar Országgyűlés által megfogalmazott gondolatokkal. Hosszútávon gondolkodnak Magyarország, a magyar nemzet felemelkedésében" - fogalmazott Varga Zoltán.

 A Kurultajon a legtöbb érdeklődőt a régészeti és őstörténeti kiállítások, a lovas programok és a vásár vonzotta. Idén teltház előtt zajlottak a tudományos előadások és fórumok is, és a szervezők minden várakozását felülmúlta a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők seregszemléje, amelyen több mint 300 lovas vett részt.

A jubileumi törzsi gyűlésen 27 kulturálisan és genetikailag is rokon nép képviseltette magát 240 díszvendéggel.

 A bugaci Kurultaj 52 programján - a szervezők eddigi számításai szerint - megdől az eddigi legnépesebb, a 2016-ban megrendezett Magyar Törzsi Gyűlés látogatottsága, hiszen a péntektől vasárnapig tartó eseménysorozat több mint 210 ezer érdeklődött vonzott.

 Varga Zoltán hangsúlyozta, a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés üzenete azt hirdeti, hogy "a történelmünk során vannak olyan örök értékek, amelyek mindig igazodási pontként szolgáltak elődeink számára. Ezek segítették hozzá őket ahhoz is, hogy egy olyan országot tudtak létrehozni, amely a mai napig fennáll".

Ezt igazolja - mint fogalmazott -  a nomádok között ismert mondás, mely szerint"a csillagok nappal nem látszanak, de tudjuk, hogy fent vannak az égen, és ha eljön a sötétség világítanak nekünk, és vezetnek minket, hogy tudjuk az utat."

 Az első magyarországi Kurultajt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, amelyre még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben azonban már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez. A Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés azóta a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.