2019. 05. 30., cs - 08:14
 Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Beszélgetés bűnmegelőzési témákról, kávé mellett – ezúttal Baján

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által – a civil szféra támogatásával, közreműködésével – Police Coffe néven indult országos bűnmegelőzési programnak Bács-Kiskun megye székhelye már 2013 decemberében helyt adott. A program keretében a rendőrség bűnmegelőzési, és egyéb szakterületen dolgozó szakemberei szupermarketekben kávé mellett beszélgettek érdeklődőkkel a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló témákban, kiemelten a lakókörnyezetüket érintő problémákról, javaslatokról.

 

E program továbbfejlesztett változata a mostani Police Coffee rendezvénysorozat, mely során Bács-Kiskun megye bűnmegelőzési előadói a Mobil Bűnmegelőzési Centrummal jelennek meg a megye különböző pontjain, és a rendőrkapitányságok prevenciós szakembereivel látják vendégül egy kávéra az állampolgárokat.

A jellemzően bevásárlóközpontok parkolójában leállított Mobil Bűnmegelőzési Centrumnál lehetőség nyílik az állampolgároknak - egy kávé elfogyasztása mellett - beszélgetni a rendőrség szakembereivel az őket leginkább érdeklő, érintő bűnmegelőzési, közbiztonsági kérdésekről.

 

A rendezvénysorozat első napján a bajai Tesco parkolójában a prevenciós szakemberek többek között – az évszaknak megfelelően – az alábbi témakörökben tájékoztatták az érdeklődőket:

 

Nappal, amikor nem tartózkodnak otthon, a legnagyobb meleg ellenére is zárják be az ablakokat, ajtókat.
Szellőztetés esetére, kerti munkák végzésének idejére se hagyják huzamos ideig nyitva az ajtókat, ablakokat.
Az éjszakai nyitott ablak melletti alvás esetére is van már megoldás az illetéktelen behatolás megakadályozására. Biztonságtechnikai üzletekben kapható mozgatható, mozgásérzékelővel ellátott riasztókészülék, amely a nyitott ablak közelében elhelyezve hangjelzéssel riaszt esetleges behatoláskor. Ez a mobil riasztóberendezés alkalmazható az udvaron, erkélyen elhelyezett értéktárgyak, kempingezés során a sátorban, lakókocsiban elhelyezett értékek védelmére is; a hatósugarába kerülő mozgó tárgyak, személyek jelenlétét hangadással jelzi.