Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: 2016-ban Szabó Istvánnal (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnökével, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével (TÖOSZ) és a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen indították el a kezdeményezést, melynek eredményeként a Pest megyei emberek, vállalkozások, önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek számára is megnyílhatnak az uniós pályázati lehetőségek. Úgy fogalmazott: "ez azért történelmi siker", mert a Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére jóval kedvezőbb európai uniós feltételek lesznek érvényesek a 2021-2027-es időszakban, és az érintettek nagyságrendekkel nagyobb forráshoz juthatnak majd, mint valaha.
 
Az államtitkár kiemelte: Pest megyében 187 településen 18 járásban több mint 1,3 millió ember él. Magyarország területének mintegy 7 százalékát foglalja el, s népességének körülbelül 12 százalékának ad otthont a megye. A regisztrált vállalkozások száma több mint 230 ezer, ez az országban regisztrált vállalkozások 12,8 százaléka; a nonprofit szervezetek - amelyek számára szintén megnyílik a pályázati lehetőség a 2021-2027-es időszakban - száma több mint 6300, ez az ország összes nonprofit szervezetének 10 százaléka.
 
Vitályos Eszter elmondta: a most záruló, 2014-2020-as időszakban több mint 11 ezer milliárd forint állt Magyarország rendelkezésére uniós fejlesztési forrásból. Ebből Pest megye - a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program révén - 69 milliárd forinthoz jutott. A magyar kormány igyekezett kompenzálni a Pest megyei településeket, ezért egy olyan programot indított, melynek összege 80 milliárd forint volt.
 
Az államtitkár ismertetése szerint a most következő uniós időszakban csak a települési önkormányzatokat fejlesztő operatív programban a tervek szerint 140 milliárd forint fog jutni a Pest megyeiek részére - közölte, hozzátéve: ezen felül még további operatív programok is vannak.
 
Vitályos Eszter azt mondta: bíznak benne, hogy a Pest megyeiek számára óriási lehetőségeket fog biztosítani ez a "nyitás", és a 2021-2027-es időszak "igazi sikertörténet" lesz.
 
Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke felidézte: a szövetség tagjainak kérésére már 2013-ban konferenciát szerveztek arról, "hogyan tovább Pest megye". Utána találkozott Vitályos Eszter államtitkárral, és megfogalmazták, hogy Budapestnek és Pest megyének el kell szakadnia egymástól - ismertette a szakember, aki a kezdeményezés eredményét "Vitályos-nyitásnak" nevezte.
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2007-2013-as időszakban Pest megyében az uniós fejlesztési forrásokból 380 ezer forint jutott egy emberre, míg a fővárosban csaknem 900 ezer forint.
 
Schmidt Jenő kiemelte: óriási források kellenek Pest megyében oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, óvodákra, bölcsődékre, utakra, járdákra. Elmondta, a több mint 180 Pest megyei település közül 86 TÖOSZ-tag, s örömét fejezte ki, hogy a következő időszakban a fejlesztési források nagysága 700-900 ezer forint lehet fejenként.
 
Szabó István azt mondta: már a 2000-es évek elején T. Mészáros András akkori megyei elnök kezdeményezte, hogy Pest megye önálló régió lehessen. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a legnagyobb megye, több mint 1,3 millió lakossal.
 
A megye három járása felkerült a legelmaradottabbak listájára. Pest megye ezen leszakadó perifériájában mintegy 500 ezer ember él. Az ő erősítésüket is jelentheti a jövőben a fejlesztési források növekedése - értékelt Szabó István, aki - utalva a pandémiás helyzetre - azt hangsúlyozta: "újra kell indítani az országot, újra kell indítani a megyét", ehhez óriási lehetőséget jelent az uniós forráskeret.