Az államtitkárt a műsorban arról kérdezték, hogy lejárt a praxisvásárlásra rendelkezésre álló határidő. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: több mint 160 pályázatot kell majd elbírálnia a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

Hangsúlyozta: a korábbi évekhez képest újdonság, hogy nettó 20 millió forintot kaphat az az orvos, aki egy több mint öt éve üres helyre szeretne menni dolgozni, és idéntől a fogorvosok is megpályázhatják letelepedésre ezt az összeget. Közölte: egy éve csak 750 millió forintot lehetett erre elkölteni, idén már 500 millióval többet, de amikor látták, hogy milyen nagy az érdeklődés, megemelték a keretet újabb egymilliárddal, tehát több mint 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy két éve 300 körül van a tartósan betöltetlen orvosi praxisok száma. 

Az államtitkár kitért arra is, hogy idén is kérhető a 12. évüket betöltött, hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni vakcina. Az oltás nem kötelező, csak kérhető, de nagyfokú védelmet nyújt a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV (humán papilloma vírus) ellen - mondta. Hozzátette: a szülőknek kell kérniük az oltást gyermekeiknek, és ezt az iskolaorvosnak kell jelezniük. 

Az első oltást novemberben kapják meg a lányok.