Kis Péter András azt mondta, a legtöbb pénzt gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják.
Az adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni. Az egyik egy százalékot civil szervezeteknek, a másikat valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani - ismertette.

Felhívta a figyelmet, nem minden civil szervezet jogosult az egy százalékra. A NAV honlapján elérhető az a mintegy harmincezer szervezet, amelyeket támogatni lehet.

A szóvivő kitért arra is, eddig kétmillió ember nézte meg az szja-tervezetét, közülük egymillióan el is fogadták azt. Az ügyfélkapus adatok alapján eddig hatszázezren adójuk 1+1 százalékáról is rendelkeztek.