Schanda Tamás ismertette: a február 11-13-án esedékes közúti közlekedési hatósági ellenőrzések középpontjában az úgynevezett menetíró készülékek lesznek, így kiemelt figyelmet fordítanak a napi, heti és kétheti vezetési idők, illetve a napi és heti pihenőidők betartására, valamint arra, hogy manipuláltak-e tachográfot.
A személyszállító járművek esetében a belső műszaki állapotnál a világító és jelzőberendezéseket, a biztonsági öveket, az ablaktörő kalapácsok és vésznyitó szerkezetek állapotát és a tűzoltó készülékek meglétét, valamint érvényességét vizsgálják.

Az államtitkár hangsúlyozta: lehet, hogy ezek elsőre apróságnak tűnnek, de egy baleset során életeket menthetnek.
A személyszállító járművek külső műszaki állapotát ellenőrizve az ITM szakemberei külön figyelmet fognak fordítani többek között a szélvédő- és ablaktörlő lapátok, valamint a gumiabroncsok állapotára, illetve az abroncsok típusára, továbbá a külső világító és jelzőberendezésekre.

Schanda Tamás leszögezte: nem az a cél, hogy akadályozzák, hátráltassák a fuvarosokat, ezért az ellenőrzések a terveik szerint nem lesznek hosszabbak 20 percnél. Tematikus ellenőrzésről van szó - tette hozzá, megjegyezve: ez persze nem jelenti azt, hogy amennyiben problémával szembesülnek, ne folytatnának le további, bővebb ellenőrzést, mivel a biztonsági kockázatokat csak így tudják felelősen felismerni. Ha pedig súlyos gondokat tárnak fel, akkor ki is vonhatják a járművet a forgalomból addig, amíg a felelősök a problémát el nem hárítják - mondta.

A mostani közúti közlekedésbiztonsági akció a tizennégy országot tömörítő európai útellenőrzési együttműködés (Euro Controle Route, ECR) keretében valósul meg. Magyarország rendszeresen részt vesz ezekben a havi-kéthavi ellenőrzésekben - közölte az államtitkár.

Tavaly hét alkalommal volt ilyen ellenőrzés, ezek során összesen mintegy 7800 személy- és áruszállító járművet, több mint 5500 teherautót és mintegy 2300 buszt vizsgáltak meg. Ezeken az ellenőrzéseken azt tapasztalták, hogy minden tizedik jármű problémásnak bizonyult. Schanda Tamás hangsúlyozta: az ellenőrzések tehát egyáltalán nem feleslegesek, égető szükség van rájuk annak érdekében, hogy biztonságban közlekedhessünk az utakon.

Az államtitkár megjegyezte: az ITM vizsgálatával párhuzamosan a rendőrség is hasonló ellenőrzéseket folytat. Ők a hétfőn kezdődő és egész héten tartó akció keretében a tachográfok mellett a veszélyes anyagok szállításának módjára is kiemelt figyelmet fordítanak. Schanda Tamás azt kérte: mindenki működjön együtt az ellenőrökkel, hogy minél gyorsabban el tudják végezni a vizsgálatokat.