Több mint ötmillió embernek segítenek elkészíteni a bevallást idén az adóhatóság.

Egy tájékoztató videó, valamint számos hasznos link fogadja azokat, akik megnyitják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapját. A NAV elektronikus felületén csütörtök óta már meg lehet nézni és ellenőrizni a bevallástervezetet is. Akiknek viszont nincs ügyfélkapus hozzáférésük, március 18-án éjfélig kérhették a tervezet postázását a honlapon, telefonon vagy SMS-ben.

Aki lecsúszott a határidőről, március 18-a után személyesen tudja kérni a tervezetet a NAV ügyfélszolgálatain, ahol ki is nyomtatják a dokumentumot. Ugyanitt, illetve a kormányablakokban pedig bármikor lehet ügyfélkaput nyitni, amelyen már elektronikusan elérhető lesz az adóbevallás tervezete.

Aki egyetért a dokumentum adataival, annak idén sem kell tennie semmit, május 20-án a tervezet hivatalos szja-bevallássá válik. Az idei már a harmadik év, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást, és már több mint 5 és fél millió embernek segítenek így – erről már a pénzügyminiszter nyilatkozott az MTI-nek.

Varga Mihály hozzátette: a magánszemélyek tehermentesítése után a vállalkozókon a sor, az a cél, hogy néhány éven belül a felére csökkenjen a cégek adóadminisztrációja. Idén a hivatal ezért már több mint 350 ezer egyéni vállalkozónak is készített adóbevallási tervezetet – hangzott el az M1-en.