A rendelkezésre álló adatok alapján az anya 2019. március 5-én 14 óra 30 perc körül 7 éves gyermekét felügyelet nélkül elengedte az utcában lakó nagymamájához. A gyermek felügyeletéről ezt követően nem gondoskodott, a nagyszülőt a fia érkezéséről nem tájékoztatta.

A nyomozás adati szerint a nő tudott arról, hogy ingatlan udvara rendezetlen. Ott több – különösen a kiskorúra nézve – jellegénél, méreténél, súlyánál fogva súlyos, vagy akár halálos eredménnyel járó sérülés okozására alkalmas tárgy is található volt.

A gyerekre – feltételezhetően játék közben – egy, a kerítésnek támasztott, 23 kilogramm súlyú, fából készült, kerettel rendelkező ágybetét rádőlt. Az orvosi ellátás ellenére 16 óra 30 perckor meghalt a fiú. Az eljárást a rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.