Dobó Dénes kiemelte: a másodfokú bíróság - a Debreceni Járásbíróság határozatát helybenhagyva - társtettesként elkövetett csalás és háromrendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás kísérlete miatt a vádlottat hét év fegyházra ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A férfi emellett köteles az egyik sértettnek több mint hatmillió forint kártérítést fizetni.

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a budapesti vádlott ismeretlen társai 2020 júniusában egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves sértettet, és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett. Ezután egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát, és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek.

A csalók megkérték a sértettet, számolja össze, mennyi pénze van otthon, és később adja át a lakására érkező rendőrnek. A megtévesztett asszony összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt, több mint hatmillió forint értékben, majd átadta az 55 éves vádlottnak, akit rendőrnek gondolt.

A vádlott néhány hét múlva ismét Debrecenbe érkezett, hogy megtévesztett emberektől pénzt vegyen át. Ismeretlenül maradt társai előzőleg három idős sértettnek is azt állították telefonon, hogy közeli hozzátartozójuk balesetet okozott, de ha elegendő pénzt adnak majd át, akkor nem tesznek feljelentést.

A beszélgetés két idős sértettnek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves asszony azonban hitt nekik, és bankautomatából felvett 2,7 millió forintot, majd otthon várta, hogy menjen valaki a pénzért.

Az időközben beérkezett segélyhívások alapján azonban a rendőrök Debrecen belvárosában elfogták és őrizetbe bevették az autójában a pénz átvételére várakozó vádlottat.