Miután tavaly 15 éve nem látott mértékben, 4,2 százalékkal bővült a GDP, Budapest és a vidék is egyaránt fejlődik. Ugyanakkor a kormánynak célzott programjai vannak a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására, sőt, az uniós pénzek jelentős részével is a vidéket támogatja a kormány – mondta Varga Mihály.

Arra a kérdésre, hogyha nettó kétszázezer forintos átlagkeresetről beszélünk például Észak-Magyarországon, sokan megkérdezik: melyik országról van szó, a nemzetgazdasági miniszter azt válaszolta: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Nógrád megyékben emelkedtek a legnagyobb mértékben a keresetek tavaly. A foglalkoztatottság nőtt, a munkanélküliség csökkent, jelenleg a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon áll, ami azt jelenti, közelítünk a teljes foglalkoztatottsághoz – fogalmazott a tárcavezető.

Kiemelte: a külföldön dolgozó magyarok hazacsábításának titka a fizetések folyamatos növelése, s ezt szolgálja – többek között – a hatéves bérmegállapodás. Hozzátette: a foglalkoztatási adatokból jól látszik, hogy megfordult a trend: egyre kevesebb magyar dolgozik külföldön. Egy év alatt majdnem húszezerrel csökkent a számuk.

Varga Mihály úgy fogalmazott: a polgári kormány azért dolgozik, hogy idén is minden ember léphessen előre egyet a saját életében, ezért újabb lépcsőfokához érkezett a családi adókedvezmény rendszere. A gyed extra mellett már elérhető a diplomás gyed, a gyermeket nevelő jelzálog- vagy diákhitelesek is könnyítéseket kapnak, minden idők legjelentősebb otthonteremtési projektjének a folytatása pedig a családok saját otthonhoz jutását célozza.

A nemzetgazdasági miniszter a jövőbeni feladatok közül kiemelte az útfejlesztési program végrehajtását, a felnőttoktatási viszonyok javítását, a duális képzés fejlesztését. A magán-, illetve vállalati beruházások növelését, s ennek elérése érdekében a cégek technológiai korszerűsítését támogatják.

Varga Mihály úgy vélte, a tudásalapú, innovatív gazdaságé a jövő, valamint kulcstényező a kutatás-fejlesztés rendszere is. Fontosnak tartja, hogy javuljon a fiatalok vállalkozási kedve, s figyelni kell az iparági trendekre is.