Rétvári Bence felidézte: 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP megkapta a kormányzás lehetőségét, azt vállalták, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megőrzik. Ez ambíciózus vállalás volt, mert a nyugdíjasoktól nem sokkal korábban vették el egyhavi nyugdíjukat, a nyugdíjkasszában pedig többszáz milliárd forintos hiány volt – fogalmazott.
    
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormánynak sikerült tartania ígéretét, sőt ennél többet is el tudott érni. Elmondta, hogy az idén a nyugdíjasok 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel számolhatnak. A nyugdíjemelés egy átlagos nyugdíj esetében havi 3500 forintot, éves szinten 42 ezer forintot jelent. Az intézkedés 2,5 millió nyugdíjast érint – fűzte hozzá.
    
Rétvári Bence közölte azt is, hogy 2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig 10 százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni, vagyis ennyivel érnek többet a nyugdíjak.

Éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak
 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
    
Hozzátette: olyan rendszert hoztak létre, ami biztosítja, hogy a nyugdíjasok ne járhassanak rosszul. Ha ugyanis a tervezettnél nagyobb az infláció, akkor a különbözetet utólag, visszamenőlegesen megkapják a nyugdíjasok, ha azonban az infláció alacsonyabb a tervezettnél, akkor a különbözetet megtarthatják.
    
Az államtitkár szólt arról is, hogy nem csak a nyugdíjemelésekkel javították az idősek helyzetét. Példaként említette, hogy 2017-ben 24 milliárd forint, tavaly pedig 41,3 milliárd forintot fizettek ki nyugdíjprémiumként. Erzsébet-utalványt 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban kaptak a nyugdíjasok, összesen 81 milliárd forint értékben, a Nők40 programban pedig 240 ezer nő vett részt. A kormány a rezsicsökkentéssel is segítette a nyugdíjasokat, az Erzsébet-programban pedig 2010 óta 260 ezer nyugdíjas tudott részt venni – tette hozzá.
    
Rétvári Bencét kérdezték a szombatra tervezett ellenzéki demonstrációról is. Az államtitkár azt mondta: „a bevándorláspárti ellenzék folytatja a színészkedést”, ahogyan azt a parlamentben és a közterületeken tette korábban. A céljuk, ami a Soros-forgatókönyvben szerepel, hogy Magyarországot bevándorlóországgá tegyék, de mi ezt nem szeretnénk, mi ebben nem veszünk részt – fogalmazott.