Az 51-es számú főúton Baja irányába közlekedett hétfő 15 óra 45 perckor egy 45 éves sükösdi férfi az általa vezetett Suzuki Swifttel. A 153-as kilométerénél egy jobb kanyarból kiérve áttért a bal forgalmi sávba, ahol összeütközött a szemben szabályosan közlekedő - utánfutót húzó - Ford Focusszel. A baleset során a két sofőr súlyosan, míg a Ford 43 éves bajai utasa könnyű sérülést szenvedett.

Átsodródott a szembe sávba – többen is súlyosan megsérültek
 

 

A baleset körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látásviszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.

Átsodródott a szembe sávba – többen is súlyosan megsérültek
 

 

Átsodródott a szembe sávba – többen is súlyosan megsérültek