Bíber Anett felsorolta a helyszíneket, ahonnan útnak indulva számítani kell korlátozásra. Ezek: Tatabánya, Győr, Hegyeshalom, Sopron, Szombathely, Kaposvár, Dombóvár, Pécs, Baja, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, Békéscsaba és utóbbin keresztül romániai útirányok.
    
A Keleti pályaudvaron végzendő karbantartás ideje alatt, május 13-tól 26-ig, valamennyi, a pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében lesznek változások. A vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak – közölte korábban a MÁV.
    
A szóvivő az M1-nek hétfőn azt mondta, jelenleg is tart annak kidolgozása, hogy melyik vonatot, pontosan hogyan érintik a változások.
    
Bíber Anett ismertetése szerint egy hétköznap 340, egy hétvégi napon valamivel kevesebb mint 300 vonat érkezik és indul a Keletiből, ez naponta 25-30 ezer utast jelent.
    
A szóvivő beszélt arról is, hogy a karbantartás részeként felújítják a peronokat, javítják a vakolatot, ellenőrzik a vasúti infrastruktúrát és cserélik az elhasználódott alkatrészeket is. Utóbbinak köszönhetően javul a műszaki biztonság és csökkennek a késések is – tette hozzá.
    
Az állomási hirdetményeken, Facebook-oldalukon, a Mávinform és ügyfélszolgálatuk segítségével adják majd át az információkat a menetrendi változásokról – jelezte Bíber Anett.